Dóra

Drága gyermek, kit elszakított a sors

Ölelő szeretetemtől,

Ne hidd, hogy nem kellesz,

Ne hidd, mit hallatnak.

Sok vita, sok kín hozta ezt a lapot

Életünk folyásában, de

Bízz, ahogyan én is bízok, hogy

Szorosan élünk majd egymás mellett,

Nem lesz, ki elválasszon minket.

S ha rám gondolsz, gondolj szépet és jót

Kacagást és csókokat,

Boldog családi fotókat.

Édes kacagásod oly távoli most,

Talán évek során megszokhatnám, de

Nem akarom, kellesz, nem hagylak,

Még ha csak ritkán, s kicsit is láthatlak.

Az enyém vagy, s én a Tiéd,

Nincs erő, mitől e láng kiég.

Apa

Komárno, 2011. október 24.