Nem vette fel a telefont. Megint nem vette fel a telefont. 1275 napja tette ezt a dolgot, és nem volt ideje felvenni a telefont. Minden idejét lekötötte. Csak járt fel és alá a lepusztult lakásban. Képtelen volt bármire. Semmit sem talált meg. Mindent levert a helyéről, leborított, kiöntött.
Négy éve még semmi baj nem volt. Vidáman sétált barátnőjével, Clare-rel a Central Parkban, elmentek moziba, pizzát ettek egy hangulatos, fiataloknak tervezett helyen, este hazamentek, s szerették egymást. Egy test, egy lélek. Egymáséi voltak, mióta csak megismerték egymást.
Ha ajándékot vettek egymásnak, nem volt ritka alkalom, hogy mindketten ugyanazt a könyvet, ugyanolyan pulóvert, ugyanazt a CD-t vették meg. Minden duplán volt fellelhető közös lakásukban.
Egy évben, egy napon születtek, mindketten elvált szülők gyermekei lettek 12 évesen. Az ő világuk volt a tökéletes kis sziget a tökéletlen világ kegyetlen sivatagában.
Clarenek el kellet utaznia Philadelphiába, mert a főnök így akarta. Egy pszichológiai előadást kellett végighallgatnia az endogén depresszióról. Nem jött haza. Nem telefonált.
John csak ült a széken és nézte az égkék padlót. Egy Heineken volt a kezében, de csak néhány másodpercig, mert azt is kiejtette a kezéből. Most a földön folyó italt nézte kábultan.
Színjózan volt, mégis úgy érezte, be van lőve totálisan. A világ kitágult körülötte. Irdatlan súlyát rányomta a fiú testére.
Csak ült és már átlátott a padlón, nézte a Földet. Nem tudott boldog lenni ott fent. Nem tudott örülni ott fent. Az bántotta, hogy egyedül hagyta Claret. 1275 napja, egy bolti rablás során halt meg.
Quasy
Berettyóújfalu, 2001. március 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése